Az irodában határoztam el, hogy napelem rendszerre váltok

Az irodában szerencsére olyan a légkör a kolléganőim és köztem, hogy a feszített tempójú munka mellett olykor lehetőségünk nyílik a mélyebb beszélgetésre is.

Legkedvesebb munkatársam, Klári a házfelújításukkal járó összes fontosabb történést megosztotta velünk, amit mi mindig szívesen hallgattunk végig. Miért is ne tettük volna, hiszen igazán összetartó csapat voltunk a munkán kívül is – hiszek abban, hogy elsősorban nem az irodai eszközök, a sok okos szerkezet, a papírok és írószerek és az elektronikai rendszerek tesznek egy irodát irodává, hanem mi magunk, akik ott dolgozunk nap mint nap és megtöltjük a falakat élettel.

Így amikor Klári a napelem rendszer kialakításáról mesélt, szokás szerint ittuk a szavait, különösen én, hiszen jómagam is házfelújítás előtt álltam. Egy olyan oldalt mutatott nekünk a gépén, ami nagy segítségükre volt a folyamatok során. Napelem rendszer családi házra 2021-ben – mi sem egyszerűbb a napelemrendszer.info segítségével!

Az oldalon több helyen is visszaköszön az ingyenes felmérésre mutató gomb (ami felugró ablakként is megjelenik számunkra), valamint az árajánlat kérésére hívogató gomb.

Az ingyenes felmérés során derül ki ugyanis a lényeg: alkalmas-e az otthonunk napelem rendszer telepítésére? A felmérés valóban teljesen ingyenes, amellett, hogy nem jár semmiféle elköteleződéssel, semmilyen rejtett költséggel nem kell számolnunk, ahogy kiszállási- és munkadíjjal sem. A folyamat során az alábbi szempontokat mérik fel a szakemberek: a ház tájolása, az esetleges árnyékoló tényezők, a tető dőlésszöge és szerkezetének stabilitása. Utóbbi kettő azért fontos, hogy megnézzék, az év különböző szakaszaiban mind alkalmas-e a tetőnk dőlésszöge ahhoz, hogy a napsugarak megfelelően érjék a paneleket, illetve hogy alapvetően elbírja-e a tető a napelem rendszer súlyát.

Az ajánlatkérő űrlapon a nevünkön és elérhetőségeinken kívül szükséges megadnunk azt, hogy melyik megyében tervezzük a telepítést, illetve a jelenlegi/tervezett villanyszámlánk összegét is érdemes megadnunk.

A honlap arról is részletesen ír, miért fenntartható energiaforrás a napelem. Azzal, hogy a kőolaj, szén és földgáz használatát csökkentjük, alacsonyabb mértékben kerülnek üvegházhatású gázok a légkörbe, amivel nagyon sokat teszünk Földünk védelméért. Ráadásul ezek a készletek csökkennek, és az energia árak csak növekednek, ami még két érv a napelem mellett..

Ugyan a szél- és vízenergia is megújuló energiaforrásnak számít, ezek előnyeit kertes házak esetén nem tudjuk ilyen módon hasznosítani, így a napelem bizonyul az egyetlen és legjobb megoldásnak.

Bár soktényezős egy ilyen kalkuláció, mégis fontosnak érzi a weboldal, hogy kitérjen arra a gyakran feltett kérdésre, hogy mégis mennyi idő alatt térül meg egy ekkora (azért valljuk be, nem csekély összegű) beruházás. Az energia árának átlagos növekedésével számolva egy 4-5 fős család számára alkalmas árammennyiség termelésére alkalmas napelem rendszer körülbelül 8-10 év alatt hozza vissza az árát.

Napelem rendszer családi házra 2021-ben – mi bevállaljuk, na és te?