Az internet ma már életünk fontos része. És bár pár évtizede el sem tudtuk képzelni, hogy mi is az az internet, ma már el sem tudjuk képzelni nélküle az életünket. Amikor az irodánk számára kerestem felszereléseket, akkor az internetet hívtam segítségük.
Találtam is egy webáruházat, ahol minden szükséges dolgot be tudok szerezni. Papírt, tollakat, patront a nyomtatóba és egyéb kellékeket, mappákat, lefűző tasakokat. Ezek szükséges dolgok a mindennapokban és szerencsére egy helyről be tudtam mindent szerezni. Jó áron és házhoz is hozzák ingyenesen.
De nem is ezért írok most, hanem mert ugyanilyen lelkesen vetettem bele magam a csapatépítő tréning helyszínének keresésébe. Ekkor találtam rá a balatonpro.hu-ra, ahol számos kiváló, különleges programmal várják a vendégeket.
Még sosem volt ilyen tréning a cégünknél, bár évek óta fontolgattuk. Most elérkezettnek láttuk az időt, így a csapatépítő játék mellett tettük le a voksunkat. Ehhez pedig a hátteret a balatonpro.hu biztosította. Hogy hogyan?
A csapatépítő játék része volt a vitorlázás is, amit követett a sárkányhajózás és a SUP-ozás. Mennyi kaland. Megannyi élmény. Sok-sok nevetéssel telt ez a pár nap, amit a Balatonon töltöttünk. És szerencsénk is volt az időjárással is, hisz hét ágra sütött a nap és a szél pontosan annyira fújt, amennyire kellett.
A vitorlázás igazán pihentető és megnyugtató élmény. Közel lenni a vízhez, a természethez maga a nyugalom. A pihenés mellett azért a kondink is meg lett dolgoztatva, hisz a sárkányhajózás során mindent kiadtunk magunkból és a SUP-versenyek is szültek izgalmas pillanatokat. A csapatépítő játék nagyon tetszett mindnyájunknak és az, hogy a balatonpro.hu mindezt profi színvonalon megszervezte, igazán lenyűgöző volt számunkra. Nem kérdés, hogy most már minden évben vendégek leszünk itt.
A balatonpro.hu számos más élményt, kalandot is kínál. Legénybúcsúk, lánybúcsúk helyszínéül is szolgálhatnak a vitorlások. Melyek között vannak kisebbek és nagyobbak is. Aztán ha például egy családi nyaralást tervezünk és szeretünk vitorlázni, akkor is jó választás a balatonpro.hu. Sokan nem tehetik meg, hogy saját vitorlást vásároljanak, azonban nem szeretnének lemondani a vitorlázás nyújtotta élményekről. Ilyen esetben a legjobb döntés a bérlés, melyre a balatonpro.hu-nál lehetőség van.